Valter Attila kettesével veszi a lépcsőfokokat

Valter Attila kettesével veszi a lépcsőfokokat

Fontos sajtóeseményre került sor a Nemzeti Sportügynökség szervezésében péntek délután Dr. Nagy Zsigmond ügyvezető igazgató, Révész Máriusz kormánybiztos, friss world tour versenyzőnk, Valter Attila, valamint csapata, a lengyel CCC sportigazgatója, Piotr Wadecki részvételével.
A fő témát a honi a kerékpárszerelmeseket talán leginkább foglalkoztató kérdés szolgáltatta: vajon lesz-e magyar versenyző a jövő évi Giro d’Italia budapesti Nagy Rajtján?
A főszereplő, a hétfőn a világelitben szereplő CCC-től élete első profi szerződését megkapó Valter Attila várva várt felszólalásában úgy fogalmazott, world tour szerződésével fontos és nagy lépést tett ebbe az irányba, de önmagában ez természetesen még nem garancia semmire. „Egy jó felkészüléssel és egy sikeres tavasszal odakerülhetek. A legfontosabb, hogy megmutassam a csapatvezetésnek, tudok fejlődni erőben is emberileg is, hogy azt mondják, elért arra a szintre, hogy készen áll a Giróra! Két éve ez a lehetetlen kategóriának számított volna, kicsit még most is szürreális az egész, de rengeteget tanultam és igyekszem továbbra is fejlődni, s ezek után is kettesével venni a lépcsőfokokat!”
Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója elmondta, mindent elkövetnek a magyar kerékpársport fejlődéséért – együttműködési megállapodást is aláírtak az MKSZ-szel –, valamint az egészséges életmód, a mobilitás promotálásáért, s hogy a hazai városi és a kerékpáros közlekedés általánosságban áttörést érhessen el jövőre.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a Giro2020 szervezőbizottságának elnöke hangsúlyozta, folyamatosan történelmi pillanatoknak vagyunk szemtanúi. „Megkérdeztem a mellettem ülő Valter Attilát, egy évvel ezelőtt hitte volna-e, hogy most ilyenekről beszélgetünk majd – azt válaszolta, még most sem hiszi el! Hihetetlen pillanatoknak vagyunk tanúi.” Hozzátette, amikor megkaptuk a Giro-rajt rendezési jogát, négy célt tűzött ki. Az első, hogy az országimázs, országmarketing segítségével hazánk jó hírét vigyük a nagyvilágban, a második, hogy itthon is érezzék át az emberek, mekkora fesztivál ez, s milyen, amikor több tízezren szurkolnak az utcákon; valamint ezen felül, hogy a kerékpáros kultúránkban és a magyar kerékpársportban is hosszú távú nyomot hagyjon az esemény. Megjegyezte, emiatt is kulcsfontosságú volna, hogy a sok híres bringasztár mellett legalább egy magyar is ott legyen a mezőnyben, a szerény és kedves Valter pedig tökéletes „alany” lenne.
A korábbi kiváló versenyző, a jelenleg a CCC sportigazgatójaként dolgozó Wadecki örömét fejezte ki, hogy itt lehet Budapesten, mint mondta, megtekintette a jövő májusi nyitó szakasz, a budapesti egyéni időfutam útvonalát, amelyet gyönyörűnek talál, gratulál a szervezőknek, mi több, lengyelként kicsit még irigy is Magyarországra, hogy innen indulhat a Giro… Valterről elmondta, a Szlovák körverseny nehéz hegyi szakaszán szerzett harmadik helyével hívta fel magára a figyelmét, ezt követően szerződtették a fiókcsapatba, ahol idén bámulatos fejlődést mutatott, élén a Tour de l’Avenir-szakaszsikerrel. „E pillanatban nem tudom megígérni, hogy Attila biztosan ott lesz a Nagy Rajton, de reméljük – a legjobb felkészülési programot állítjuk össze neki, hogy így legyen. Az alapján, amit láttam tőle, fényes jövő vár rá, hosszú távon az egyik legjobb hegyi menő lehet, de az biztos, hogy előbb-utóbb eljut egy world tour versenyre!”
Wadecki nagyszerű hírrel zárt: a CCC nemcsak a Girón, de az azzal egy időben lévő, május 13. és 17. között esedékes Magyar körversenyen is részt vesz majd!

facebook
instagram
youtube
globe-light