Történet

Az 1913-as Giro egyik befutója

MIKOR: 1909-1922

A rajtra 1909. május 13-án, 2 óra 53 perckor került sor, Milánóban. A versenyzőkre 8 szakasz és 2447 kilométer várt, a győzelmet pedig Luigi Ganna szerezte meg Carlo Galetti és Giovanni Rossignoli előtt. Érdekesség, hogy a Bologna-Chieti szakasz végén négy versenyzőt kizártak, mert a táv egy részét vonaton tették meg…
Az első év sikere után 1910-ben a kerékpárgyártók azt kérték a szervezőktől, hogy növeljék a távot, amely így már 10 szakaszból és 2987 kilométerből állt. A győzelmet Galetti, az előző évi ezüstérmes szerezte meg, a címvédő Ganna harmadik lett. A francia Dortignac volt a Giro első külföldi szakaszgyőztese.
1911-ben a római Világkiállítás miatt a fővárosból rajtolt a Giro, amelyet a francia Petit Breton és a címvédő Galetti csatája jellemzett, és előbbi műszaki hibája miatt utóbbi nyert meg. A verseny útvonala először ment 2000 méter fölé, az 5. szakasz során a Sestriére-re.
1912-ben a csapatok kérésére csapatversennyé alakították a Girót, de a négytagú együttesek versenye nem hozta lázba a közönséget, így ezt a formulát hamar törölték. Az 1913-as versenyt a fiatal Carlo Oriani nyerte meg, aki az I. világháborúban katonaként vesztette életét.
Az 1914-es kiírás volt az első, amely során összeadták a szakaszokon elért időket. A nyolc szakaszból öt hosszabb volt 400 kilométernél (!), így a 81 indulóból 44 feladta a versenyt. Ez volt minden idők legalacsonyabb átlagsebességű (23.437 km/óra) Girója.
A világháború miatti kényszerszünetet követően 1919-ben folytatódott a Giro, amelyet Costante Girardengo úgy nyert meg, hogy a 10 szakaszból heten győzött – pedig közben a spanyolnáthával is meg kellett küzdenie.
Az 1920-as Girót szinte elmosta az eső (mindössze 10 versenyző fejezte be a viadalt), pedig a verseny először hagyta el Olaszországot, Svájcba tett egy kis kitérőt. 1921-ben Girardengo megnyerte az első négy szakaszt, majd az ötödiken úgy fejreállt, hogy feladta a versenyt.

Az 1931-es győztes Camusso a Sestriere-en

MIKOR: 1923-1932

Az 1923-as Girón Girardengo a 10 szakaszból nyolcat megnyert, végül mégis csak 37 másodperccel előzte meg Brunerót. A verseny összdíjazása először lépte túl a 100 000 lírát.
Az 1924-es versenyről egy vita miatt hiányoztak a legjobbak, ott volt viszont a rajtnál egy hölgy, bizonyos Alfonsina Strada, aki limitidőn túl ugyan, de teljesítette a teljes versenytávot. 1925-ben debütált a Girón Alfredo Binda, aki első nekifutásra meg is nyerte a körversenyt. 1926-ban ott volt a rajtnál Giuseppe Ticozzelli, aki válogatott labdarúgóként fogadásból indult el a Girón, de nem ért célba, ami nem csoda: a rossz idő miatt a 205 indulóból csak 40-en jutottak el a verseny végéig.
1927-ben 12-ről 15 naposra nőtt a Giro hossza, a szakaszok pedig rövidebbek lettek. Binda 12 szakaszt nyert meg, így óriási fölénnyel diadalmaskodott. 1928-ban újra ő nyert, a mezőnyben pedig hat év után újra feltűntek külföldi versenyzők. 1929-ben megint Rómából indult a verseny, és szinte csak Dél-Olaszországban zajlott. Bindát ez sem zavarta, nyolc szakaszon győzött, és megint övé lett a végső siker. Ami azzal járt, hogy a szervezők kizárták az 1930-as Giróról: meghívásossá tették a versenyt, és Bindát nem hívták meg – igaz, „kárpótlásként” kapott 22 500 lírát, ugyanannyit, amennyi a győztesnek járt.
Az 1931-es Girón sokáig Binda és Learco Guerra harcolt a győzelemért, de mindkettő elszállt, így Camusso diadalmaskodott. Ebben az évben viselhetett először rózsaszín trikót az összetett első helyén álló kerékpáros. Guerra volt az első bringás, aki magára ölthette a maglia rosát.
Az 1932-es Giro rajtjánál ott volt a korszak szinte összes nagyágyúja, a végső győzelmet azonban a nem túl ismert olasz Pesenti szerezte meg.

Valetti, aki 1939-ben legyőzte a nagy Gino Bartalit

MIKOR: 1933-1947

1933-ban rendezték meg az első egyéni indításos időfutamot, és létrehozták a hegyi pontversenyt. A már csaknem 300 000 líra összdíjazású viadalt Alfredo Binda nyerte meg. Az 1935-ös Girón a fiatal Gino Bartali lett a hegyek királya, és ebben az évben nem voltak időjóváírások, így mindenki mellett a valós ideje tűnt fel az eredmények között. 1936-ban Bartali már megnyerte az összetettet, míg az immár több mint 40 éves Girardengo a harmadik szakasz után feladta a versenyt. A Roma-Napoli szakasz végén Bini és Olmo ugyanazzal az idővel állt az élen, így másnap mindketten rózsaszín trikóban rajtoltak.
Az 1937-es Girón debütált a csapat-időfutam, az összetettben pedig Bartali megvédte a címét. Aztán 1938-ban nem engedték elindulni, hogy a Touron méltóképpen képviselje a fasiszta Olaszországot (meg is nyerte a francia viadalt), így Giovanni Valettié lett a végső siker. Valetti 1939-ben duplázott, pedig ezúttal már Bartali is ott volt a mezőnyben. Az 1940-es Girón feltűnt egy fiatal kerékpáros, Fausto Coppi, aki az Appenninekben magára hagyta a mezőnyt, és megnyerte a versenyt.
1946-ban, a II. világháború utáni első kiírás már Bartaliról és Coppiról szólt, előbbi 47 másodperccel előzte meg utóbbit a milánói célban. 1947-ben ugyanők csatáztak az első helyért, fordított kimenetellel.

Coppi támad, Bartali nem tudja tartani vele a lépést

MIKOR: 1948-1957

A Coppi-Bartali csata az 1948-as Girón is folytatódott, ám a győzelmet Fiorenzo Magni szerezte meg, aki benne volt egy sikeres szökésben, amely során 13 percet vert a sztárokra. Magni a következő évet betegség miatt kihagyta, a Coppi-Bartali csatát pedig előbbi nyerte meg egy 192 km-es szökésnek köszönhetően.
Az 1950-es Girót Coppi egy csúnya esés miatt kihagyta, de Bartali nem tudott nyerni, mert a svájci Koblet rendkívül taktikus kerékpározással a verseny első külföldi győztese lett. 1951-ben Coppinak csak a szakaszgyőzelem jött össze, a végső siker Magnié lett, de egy évre rá, 1952-ben újra Fausto diadalmaskodott Magni és a svájci Kübler előtt.
1953-ban Coppinak már 3 perc hátránya is volt az összetettben, de a kegyetlen Stelvio hegyen rommá verte a mezőnyt, így ismét övé lett a végső siker. 1954-ben egy jól sikerült szökésnek köszönhetően a svájci Clerici legyőzte Coppit, míg az immár 40 éves Bartali egy 7. hellyel búcsúzott a Girótól.
Az 1955-ös Girón sokáig a fiatalok vigéckedtek, de aztán Magninak egy támadására csak Coppi válaszolt, így ők végeztek az első két helyen: Magni 13 másodperccel előzte meg Coppit…
Az 1956-os Girót jeges szél és szakadó hó zavarta meg, a győzelmet a luxemburgi Charly Gaul szerezte meg.

Az 1960-as Giro d’Italia útvonala

MIKOR: 1958-1967

Az 1958-as Giro első hat napján hat különböző kerekes viselte a rózsaszín trikót, a végső siker Baldinié lett, míg a következő évben az olaszok annyira eltűntek, hogy a maglia rosa minden szakasz végén külföldi kerékpárosra került, a végső siker Gaulé lett. Az 1960-as Giro az olimpia tiszteletére Rómából indult, a győzelmet pedig a francia Jacques Anquetil, minden idők egyik legnagyobb kerékpárosa szerezte meg. 1962-ben és ’63-ban Franco Balmamion nyert, aki így 23 éves korára kétszeres Giro-győztesnek mondhatta magát, míg 1964-ben Anquetil szerezte meg második győzelmét az olasz körversenyen. 1965-ben a Giro először indult külföldről, San Marinóból, a külföldi menők szinte teljes távollétében Vittorio Adorni nyert. Anquetil 1966-ban megpróbált triplázni, de a fiatal Gianni Mottáé lett a végső siker, míg 1967-ben egy másik nagy olasz klasszis, Felice Gimondi ért célba az első helyen.

Eddy Merckx ünneplése a milánói dóm előtt 1972-ben

MIKOR: 1968-1976

Az 1968-as Girót egy fiatal belga kerekes, Eddy Merck nyerte meg, de ekkor még senki sem sejtette, hogy mennyire dominál majd a jövőben az olasz körversenyen. Merckxet az 1969-es Giróról dopping miatt kizárták, így a győzelmet Gimondi szerezte meg. Merckx 1970-ben visszatért Olaszországba és természetesen újra nyert, a címvédő Gimondi előtt. 1971-ben némi meglepetésre egy svéd kerékpáros, rendkívül kiegyensúlyozottan versenyző Gösta Pettersson győzött, majd Merckx évei jöttek: a „Kannibál” 1972-ban, 1973-ban és 1974-ben is nyert. (Az utolsó évben csak 13 másodperccel előzte meg a fiatal Baronchellit.) 1973-ban az Európai Unió tiszteletére a versenynek volt belga, holland, luxemburgi, francia és német szakasza is. 1975-ben Merckx a rajt előtt nem sokkal váratlanul visszalépett, de belga honfitársai összesen 11 szakaszt nyertek – igaz, a végső győztes az olasz Fausto Bertoglio lett. 1976-ban a belgák megint 11 etapon diadalmaskodtak, ám a végső siker újra egy olaszé, a harmadik Giróját begyűjtő Gimondié lett.

Világklasszisok az 1980-as genovai rajt előtt, balról Hinault, Moser, Saronni

MIKOR: 1977-1987

Merckx visszavonulása után is a belgák maradtak a főszereplők a Girón: 1977-ben Pollentier, 1978-ban De Muynck győzött, utóbbi viadal legemlékezetesebb szakasza a velencei (!) befutó volt. 1979-ben a következő évtized két nagy olasz klasszisa, az időfutam-specialista Francesco Moser és a hegyimenő Giuseppe Saronni csatázott egymással, és a végén utóbbi örülhetett. Saronni 1980-ban hét szakaszon diadalmaskodott, a végső siker mégsem az övé lett, hanem a francia Bernard Hinault-é.
1981-ben az olasz Giovanni Battaglin nyert, alig két hónappal a Vueltán aratott sikere után, míg egy évre rá Hinault duplázott, miután senki sem tudta megelőzni a záró időfutamon.
1983-ban két olasz Visentini és Saronni harcolt az első helyért, és bár előbbi összességében 10 másodperccel kevesebb idő alatt ért célba, a jóváírások miatt utóbbi győzött. 1984-ben végre Moser is begyűjtötte a maga Giróját, részben azért is, mert a neki nem kedvező magashegyi szakaszok közül az egyiket a rossz idő miatt törölni kellett. 1985-ben Hinault megszerezte harmadik Giro-győzelmét, míg 1986-ban végre Visentini is megnyerte a maga olasz körversenyét. Az 1987-es Girót az ír Stephen Roche nyerte meg, aki ugyanabban az évben később a Touron és a világbajnokságon is diadalmaskodott: ez a triplázás még a nagy Merckxnek sem jött soha össze.

Balról Tony Rominger, aki 1995-ben, jobbról Franco Chioccioli, aki 1991-ben győzött

MIKOR: 1988-1997

1988-ban rengeteg esés, sérülés és rossz idő miatt félbeszakadt szakasz jellemezte a Girót, amelyet először nyert meg Európán kívüli versenyző: az amerikai Hampsten. 1988-ban a francia Laurent Fignon győzött, 1990-ben pedig újra egy olasz, Gianni Bugn, aki az első szakasztól az utolsóig őrizte a rózsaszín trikót. Ez a bravúr előtte csak Girardengónak (1919), Bindának (1927) és Merckxnek (1973) sikerült. 1991-ben három olasz hegymenő végzett az első három helyen Chioccioli, Chiappucci, Lelli sorrendben – pedig a rossz idő miatt két magashegyi etapot át kellett alakítani.
1992-ben az időfutam-specialista spanyol Indurain megelőzte Chiappuccit és Chiocciolit, majd 1993-ban ugyanő duplázott.
1994-ben két fiatalra figyelt a világ: az orosz Jevgenyij Berzinre, aki az időfutamban és az olasz Marco Pantanira, aki a hegyekben alkotott maradandót. A végső győzelem előbbié lett. 1995-ben a svájci Rominger megelőzte a címvédő Berzint, olaszok a dobogóra sem fértek föl. 1996-ban egy orosz hegymenő, Pavel Tonkov győzött az Athénból rajtoló Girón, míg egy évre rá egy másik kaptató-specialista, az olasz Ivan Gotti diadalmaskodott.

Marco Pantani, aki 1998-ban duplázott: nyert a Girón és a Touron is

MIKOR: 1998-2007

Az 1998-as Giro d’Italia Marco Pantani nagy versenye volt, az apró olasz hegymenő Tonkovot és Guerinit előzte meg a célban. Pantani abban az évben a Tourt is megnyerte később. Pantani az 1999-es Girón is dominált, mígnem az egyik szakasz előtt magas hematokrit-szintje miatt nem engedték elindulni. A győzelem a duplázó Gottié lett, egy évre rá pedig egy másik olasz, Stefano Garzelli nyerte meg a Girót. 2001-ben is hazai versenyző, Gilberto Simoni diadalmaskodott, két spanyol, Olano és Osa előtt. A 2002-es olasz körverseny hat európai országot érintett, a végső siker Paolo Savoldellié lett, míg 2003-ban Simoni duplázott. Az 1997 óta tartó olasz sikersorozat 2004-ben is folytatódott, a fiatal Damiano Cunego nyert, egy évre rá Savoldelli kétszeres Giro-győztesnek mondhatta magát 2006-ban Ivan Basso fölényesen nyert, egy évvel később megint egy olasz, Danilo Di Luca győzött. Ezekben az években a dopping árnyéka súlyosan befolyásolta a Giro megítélését, több korábbi és későbbi győztes produkált furcsa eredményeket a vérvétel során.

Tom Dumoulin, a 2017-es Giro d’Italia holland nyertese

MIKOR: 2008-2019

A 2008-as Girót a korszak egyik klasszisa, a spanyol Alberto Contador húzta be magabiztosan, míg 2009-ben mindenki Lance Armstrongot várta az első helyre, helyette Gyenyisz Mensov már a verseny történetének harmadik orosz győztese volt. 2010-ben a versenyre visszatérő Ivan Basso duplázott, a hegyekben nem bírtak az olasz klasszissal a riválisai.
2011-ben Contador ért célba az első helyen, a spanyol azonban doppingügyei miatt kénytelen volt lemondani az elsőségről, amely így az olasz Michele Scarponié lett. A 2012-es Giro kimenetele már a rajtnál is bizonytalannak tűnt, és a végig kiegyensúlyozott versenyt a kanadai Ryder Hesjedal nyerte meg, aki egyetlen etapon sem tudott diadalmaskodni. 2013-ban az olasz Vincenzo Nibali győzött, ő azon kevesek egyike, aki Girót, Tourt és Vueltát is tudott nyerni. 2014-ben egy újabb hegymenő, a kolumbiai Nairo Quintana győzött, egy évre rá Contador diadallal tért vissza, miután óriási csatában megelőzte az olasz Arut. 2016-ban Nibali úgy nyert, hogy volt öt perc hátránya is az élen állókhoz képest, míg 2017-ben a 100. Giro d’Italián a holland Dumoulin győzött – az utolsó szakaszon véve át a rózsaszín trikót, akárcsak Moser 1984-ben és Hesjedal 2012-ben.
A 2018-as Giro Jeruzsálemből rajtolt, a győzelem pedig az angol Chris Froomé lett, aki a címvédő Dumoulint előzte meg. Pantani 1998-as győzelme óta ez volt az első alkalom, hogy a végső győztes lett a hegyek királya is.

facebook
instagram
youtube
globe-light